Az épület története

Kalocsa város és az itt székelő főpapok története szorosan összefonódott az évszázadok folyamán. A kalocsai püspökség egyike volt a Szent István által alapított tíznek, melyek közül másodikként nyerte el az országban az érseki rangot. A város első érseke Asztrik volt, aki hosszú élete folyamán sokat segített a frissen alapított magyar államnak mind külső ügyekben (diplomácia), mind belső ügyekben (térítések). Életének legismertebb eseménye az, hogy - a legenda szerint - még pécsváradi apát korában ő hozta el a koronát II. Szilveszter pápától Szent István királynak.

A hagyomány szerint ő építtette az első érseki lakot is, melynek anyaga fa volt, és a város legmagasabb pontján állt. Benedek érsek idején ennek helyén épült fel, a már kifejezetten védelmi funkciót szolgáló, víztől körülölelt kő várkastély. (Háromemeletes lakótornya ma is megvan a mostani kastély nyugati szárnyába beépítve.) Károly Róbert idején az erődítményt kiépítették és - országos védelmi célokra hivatkozva - királyi őrséget helyeztek el benne. Zsigmond király törvénye a város fallal történő körülvételét is engedélyezte.

1526-ban a mohácsi csatában meghalt Tomori Pál kalocsai érsek - egyben a magyar seregek vezére -, így nem volt aki a várkastély védelmét megszervezze és irányítsa. A török hadsereg 1529-ben foglalta el a kiürített erősséget, melyet a hatvani, majd a szegedi szandzsákhoz csatoltak.

1686-ban szabadult fel Kalocsa is a török hódoltság alól, a romok eltakarítása gróf Kollonich Lipót érsek (1691-95) nevéhez fűződik. A középkori érseki lakóépület a törökök kiűzésével járó harcok során komoly károkat szenvedett, ezt Széchényi Pál érsek (1696-1710) új szárny felépítésével lakhatóvá tette.

A következő főpásztor, gróf Csáky Imre (1710-32) már visszakapta az érsekség régi birtokait, így megvolt az anyagi fedezet az építkezésekhez. Erre szükség is volt, hiszen a rezidenciát a Rákóczi-szabadságharc idején felgyújtották. Csáky 1728-ban állíttatta helyre az épületet, melyet új szárnnyal is bővíttetett. Ez az egyemeletes palota magában foglalta a már említett - akkor órával díszített - nyugati tornyot és az újonnan kialakított keleti részen elhelyezett kápolnát, amely beépítve ma is áll. Az érsek uradalmi gazdasági épületeket és új bástyákat is emeltetett Kalocsán.

Ez az épület a mai rezidencia felépítéséig nem változhatott számottevően. Mivel a XVIII. század közepén a toldozott-foldozott rezidencia már nem reprezentálta eléggé az érseki rang tekintélyét és idővel szűknek is bizonyult, Mária Terézia az új főpap, gróf Batthyány József (1760-76) kinevezési okmányában kötelességévé tette az érseknek egy új érseki palota felépítését.

Batthyány 1773-ban kezdte meg az egyeztetést a tervek elkészítése végett Oszwald Gáspár piarista szerzetes-építésszel. 1775. május 24-én az ünnepélyes alapkőletétel után megkezdődtek az új kastély építési munkálatai.

Amikor 1776. január 1-én Batthyány József kalocsai érseket kinevezték esztergomi érsekké és hercegprímássá, az átépítési munkálatok még folyamatban voltak. Utóda, báró Patachich Ádám (1776-84) lett, aki a kalocsai érseki székbe a nagyváradi püspökség éléről került, ahol ő építtette fel a ma is fennálló nagyszabású püspöki palotát. Patachich komoly változtatásokat hajtott végre az épülő kalocsai rezidencia tervein, melynek köszönhetően az itteni kastély gyakorlatilag a váradi palota egyszerűsített, kicsinyített, több klasszicista elemet hordozó változatának tekinthető. (A váradi érseki székhely terveit Franz Anton Hillebrandt készítette.)

Az ily módon átdolgozott tervek alapján folytatott építkezés, melynek során a főszárnyat és a (keleti) könyvtárszárnyat építették fel, 1780-ra be is fejeződött. Ez utóbbira azért volt szükség, mert a könyvbarát főpap saját könyvgyűjteményének és a főszékesegyházi könyvtárnak méltó helyet akart biztosítani. (Az érseki hálószoba a könyvtárterem mellett kapott helyet, a két szobát titkosajtó kötötte össze; így Patachich éjszaka is egyszerűen megközelíthette a könyvtárat ha olvasni akart.)

Az 1799-ben elkészült nyugati szárny felépítése már gróf Kollonich László érsek (1787-1817) nevéhez fűződik.

A 1848-49-es szabadságharc második évében az osztrák csapatok megrongálták az épületet: belőttek a kapualjba és a díszterembe.

Amikor 1945 után Grősz József érseket koncepciós perben elítélték, komoly károkat szenvedett az épület, hiszen ekkortól öt éven keresztül katonaság állomásozott benne. A kastély kezelése végül visszakerült az érsekség hatáskörébe, azóta is a főegyházmegye központjaként működik.

A kastélybelső, a könyvtár és a park